" Forró betonon hasalok,
távoli hang csak a gyász "

Ha valaki szeretné tudni az idézett szöveg valódi, tévhitektől mentes jelentését, az klikkoljon az elemzésre. Én is hasalnék már a forró betonon, vagyis inkább füvön, ugyanis immáron számomra is véget ért a vizsgaidőszak! A betakarított termés: 25 kredit, 4 jeles, 1 jó, 3 közepes, 6 vizsga, 1 uv, 1 teljesített alapképzés, 1 teljesített szakirány, 1 szeminárium, 2 speci, 2 leadott speci, 2 álmatlan éjszaka, 1 idegösszeomlás, 1 új blog, 16 bejegyzés, 70 bögre tea, 25 üveg cserikók, 12 korsó sör, 4 deci bor, 10 adag kínai kaja, 8 gyros, 2 sajtburger, 0,5 kiscica, 1 vitorlázás, 4 F1 GP, 1 berúgás, 1 ekcéma. A féléves terv túlteljesítve!

Ma este az utolsó buszhoz rohanva az egyetemről, ahol elvileg a holnapi vizsgámra tanultam, a sétány melletti bokros részen zörgésre lettem figyelmes. Odamentem, természetesen egy süni volt, mint már oly sokszor. Viszont valahogy igencsak megörültem ennek a kis állatkának, és úgy éreztem, azonnal meg kell osztanom valakivel ezt az élményt. Nem törődve a sietséggel, azonnal írtam is Katának egy sms-t. Biztosan jól meglepődött rajta.

Vannak a szerelemben íratlan szabályok. Ilyen például, hogy nem ismerkedünk a bőr és nemibeteg gondozó várótermében.

Tegnap elevett a fene a bőrgyógyászatra. Van a kezemen ilyen hámlás, a rák tudja, mitől. Gombára gyanakodtam, de azért gyanús volt, hogy harmadik éve jön elő, és mindig csak nyár elején. Aztán persze hónapokig is eltart. Az elméletet az is megcáfolni látszott, hogy az előző két hétben rákentem egy egész tubus lamizilt, de csak terjedt és terjedt. Ha vizes lesz, felpuhul, és rögtön elkezd vedleni, szárazon egy fokkal tűrhetőbb a dolog. Legalább van indokom, hogy miért nem mosogatok, de azért most már ideje volna elmulasztani, hiszen jön a nyár, a strandszezon, no meg a lányok.

Azt a múltkori rövid kis magyarázkodó semmiséget leszámítva, már pontosan egy hete nem írtam Neked semmit! Nem szeretném, ha emiatt megharagudnál rám, kérlek, értsd meg, hogy még mindig hallgató vagyok, és ha jövő ilyenkor diplomát szeretnék, bele kell húznom a kreditek megszerzésébe. Most is áldozatot vállalok Érted, hiszen az egy hét múlva esedékes szilárdtestfizikára kellene gyúrnom.

Bejöttem az egyetemre, a Mafihe irodába, ugyanis itt nem szól légkalapács az ablak alatt, helyette van egy kis Tanita Tikaram a gép hangszórójából. Tettem oda teát, van egy kakaós csigám, ha megéheznék, és a fotel is kényelmes, ha megunom a pötyögést. Igaz, hogy kicsit kihalt ilyenkor, de legalább nyugodtabban tudok tanulni, mint otthon. Kevesebb az inger. Egy a kár, hogy nincs non stop büfé!

– Hogy is hívják azt az embert, aki mindig eldugja a szemüvegem?
– Alzheimer, apuka. Alzheimer!

Tegnap délután – nem sokkal múlt kettő – elhatároztam, hogy most nincs önmagamnak történő lamentálás, sem kibúvókeresés és mással foglalkozás, ha törik, ha szakad, estig tanulni fogok. Kezembe is vettem a sokatmondóan Fejezetek az asztrofizikából névre keresztelt, csodálatos egyetemi jegyzetet, de két perc sem telt el, mire megszólalt a telefon. Dávid érdeklődött, hogy megyek-e a Mafihe közgyűlésre. Mondom persze, mikor lesz? Kiderült, hogy már húsz perce tart – vagyis tartana, ha ott lennék. Az egészben az a ciki, hogy előtte többször is beszéltünk arról, hogy hétfőn kettőkor kgy.

Tegnap délelőtt véletlenül végignéztem egy Tom és Jerry epizódot valamelyik kereskedelmi csatornán. Megdöbbentő élmény volt. Igaz, hogy ez már nem az a klasszikus rajzfilm – az első 1940-ben került műsorra –, hanem valami modern kori, elfajzott korcs, de talán mindennek van határa. Ezt én mondom, aki már kicsi, totyogós korában is kőkemény Tomésjerry fan volt. Volt tomésjerry-s lutraalbumom, meg tomésjerry-s melegítőm is, nagyon imádtam. Sőt, volt tomésjerry-s csoki is, amit két pofára tömtem volna, ha anyukám vett volna olyan sokat egyszerre. Persze, már nem kapni, de a mai napig be szokott villanni az íze, szerintem, azóta nem ettem olyan finom csokit.

Már megint elérkeztem arra a pontra, hogy képtelen vagyok tanulni. Kinyitom a jegyzetet, és semmi. Pedig a vizsgaidőszak első két hetében még ment, és most is kéne, mert hétfőre tizenkét cikket kell elolvasnom a vizsgához, utána péntekre meg egy baromi nagy és nehéz részecske- és magfizika anyagot kell megtanulnom. Hát hajrá!

Már megint elkóborolt a kiscicám. Mindig ezt csinálja. Néha, amikor már kicsit kezdem is elfelejteni, odajön hozzám, én megcirógatom, és akkor nagyon szépen dorombol. Aztán hosszú hetekig felém se néz. Pedig csütörtök óta minimum kétszer tudta, hogy várom. Mint például tegnap egész délután. Szeszélyes egy cica.

Már megint éhes vagyok. Már megint hülye gondolatok járnak a fejemben. Már megint blogbejegyzést írok ahelyett, hogy valami hasznosat csinálnék. Egyetlen igazi örömöm volt az elmúlt napokban: Kata okleveles gyógypedagógus lett!

Indítottad már cigánypecsenyével és egy korsó sörrel a napot a badacsonyi rablósoron, vizsgaidőszak közepén? Még neeem? Pedig az ám az élvezet! Most hiába jössz nekem azzal, hogy nem egészséges már ilyen korán zsíros és nehéz ételeket tömni magunkba, ha valaki délben kel, akkor kezdjen egy jó ebéddel! Azért így is volt még hely este a pizzának. De várjunk csak, nem is így kezdődött!

Péter barátom jómunkásember, gürizik is rendesen, hétfőtől péntekig. Szemének üvege a monitorra mered, és gyártja a virtuális valóságodat. De ha szombat este táncol Hétvégén azonban megérdemelten punnyadhat, nem úgy mint a szerencsétlen hallgató, vagyis jómagam, akinek még öt teljesítetlen vizsgája van ebben a szezonban. Sebaj, úgy döntöttem, megérdemlek két-háromnapnyi lazítást ebben a végtelen – vagyis sajnálatos módon nagyon is véges határidőhöz kötött – kálváriában, és lemegyek vele vitorlázni a Balatonra.

Jó kis családi hajó az ábrahámhegyi kikötőben, kényelmes, tágas, majdhogynem tiszta luxus, még hűtő is van benne, meg több külön kabin. Mivel idén először lett használatba véve, a szombat délutánt csutakolással és az ilyen-olyan kallanyúk, húzantyúk, forgantyúk és miegymások felszerelésével töltöttük, hogy aztán este nekivághassunk a Badacsonyig tartó hosszadalmas és megpróbáltató útnak. Igaz, az a nagyjából hét kilométer még úszni sem olyan észveszejtően sok, viszont szinte végig szembeszél fújt, vagy az sem, így csak éles eszünknek és cseles manővereinknek köszönhettük, hogy este fél tizenegyre révbe értünk.