Tegnap délelőtt véletlenül végignéztem egy Tom és Jerry epizódot valamelyik kereskedelmi csatornán. Megdöbbentő élmény volt. Igaz, hogy ez már nem az a klasszikus rajzfilm – az első 1940-ben került műsorra –, hanem valami modern kori, elfajzott korcs, de talán mindennek van határa. Ezt én mondom, aki már kicsi, totyogós korában is kőkemény Tomésjerry fan volt. Volt tomésjerry-s lutraalbumom, meg tomésjerry-s melegítőm is, nagyon imádtam. Sőt, volt tomésjerry-s csoki is, amit két pofára tömtem volna, ha anyukám vett volna olyan sokat egyszerre. Persze, már nem kapni, de a mai napig be szokott villanni az íze, szerintem, azóta nem ettem olyan finom csokit.

Miért is szerettük régen a Tomésjerry-t? Volt benne egy nagyon jól megrajzolt macska megy egy egér, akik folyton basztatták egymást, ebből pedig vicces szituációk kerekedtek. Be volt ott vetve minden aljas húzás, de a végén mindig igazságosnak tűnő megoldás született.

Ellenben a tegnapi epizódban Tom egy szállodában volt alkalmazva, mint csicskásfiú, Jerry pedig odapofátlankodott, és permanensen borsot tört az orra alá. És ahogy Frei Zsolt tanár úr mondaná, most még finom voltam és nőies, mert a borstörés igen enyhe kifejezés azokra a szándékos mocsokságokra, amiket az a tetves kis egérfajzat produkált. Tomot az igazgató befenyítette, ha még egyszer bármi probléma lesz, megy a sintértelepre. Nos, a mi szeretett Jerrynk kapott az alkalmon, és annyi problémát okozott, hogy a történet végén Tomot valóban elvitte a gyepmester, a gonosz kis egér pedig vígan zabálva búcsúzott a nézőtől.

Hát kérdem én, mi is történik itt? Régen mindig az járt pórul a végén, aki kezdte a szívatást, vagy esetleg létrejött egy konszenzus. Akkor még Jerry egy kedves kis egér volt, aki ha kaját lopott is, csak azért tette, hogy szükségleteit kielégítse, és nem azért, hogy Tomnak kárt okozzon. Ellenben Jerry most egy szemétláda, ráadásul a végén még ő is örülhet. Mire neveli ez a gyermekeket? Milyen világban élünk, hogy társadalmilag elfogadott lehet egy ilyen mese?

Én az egész mögött azt az undorító amerikai felfogást látom, hogy az a jó, aki győz. Nincs itt más megoldás, atomot rájuk!