Azt a múltkori rövid kis magyarázkodó semmiséget leszámítva, már pontosan egy hete nem írtam Neked semmit! Nem szeretném, ha emiatt megharagudnál rám, kérlek, értsd meg, hogy még mindig hallgató vagyok, és ha jövő ilyenkor diplomát szeretnék, bele kell húznom a kreditek megszerzésébe. Most is áldozatot vállalok Érted, hiszen az egy hét múlva esedékes szilárdtestfizikára kellene gyúrnom.

Bejöttem az egyetemre, a Mafihe irodába, ugyanis itt nem szól légkalapács az ablak alatt, helyette van egy kis Tanita Tikaram a gép hangszórójából. Tettem oda teát, van egy kakaós csigám, ha megéheznék, és a fotel is kényelmes, ha megunom a pötyögést. Igaz, hogy kicsit kihalt ilyenkor, de legalább nyugodtabban tudok tanulni, mint otthon. Kevesebb az inger. Egy a kár, hogy nincs non stop büfé!

Az előző hétre visszatérve, nagyon is megérte a sok álmatlanul, tanulva töltött óra. Pénteken megszereztem a dicső közepest a Nukleáris és részecske asztrofizika című csodából. Tettem ezt úgy, hogy a vizsgán egy darab képletet nem véstem fel, annak ellenére, hogy az órán szinte kizárólag ilyenek szerepeltek. Mivel azonban állítólag elég jól sikerült megértenem a dolgok fizikáját, megkaptam méltó jutalmam.

Azután jött a feketeleves. Volt egy hétvégém arra, hogy elolvassak tizenkét cikket egy specire, ugyanis az előadások nem voltak megtartva. A cikkek átlag ötven oldal terjedelműek voltak, és természetesen nem kis hazánk nyelvén íródtak. Esélytelennek látszott, főleg úgy, hogy a péntek estét más foglalatossággal töltöttem, ugyanis valami közbejött… Szombaton és vasárnap többnyire a cikkekkel szívtam, és nagyon nehéz volt megállnom, hogy a gondolataim ne a péntek este körül forogjanak…

De kibírtam. Hétfő reggel szerencsém is volt, mert egy olyan tételt kaptam, amelyiknek a cikkét abszolút végig is olvastam. Miután a tanár tíz perc alatt meggyőződött arról, hogy birtokában vagyok a szükséges ismereteknek, megkaptam az ötöst. Még ő is meglepődött, hogy becsülettel átrágtam magam a cikkeken! A dicsőségem emeli, hogy egyedül én vettem a bátorságot, hogy elmenjek vizsgázni.

A munka végeztével bementem az irodába, de még órákig senki nem volt ott, pedig nagy igényem lett volna végre már egy kis társaságra. Aztán megjött, és egész délután azzal foglalkozhattunk, amivel már hétvégén is annyira szerettem volna… Persze, hiszen nem volt benn a főnök! Sőt, még ma este is, mielőtt elment, és én elkezdtem írni Neked, Kedves Naplóm!

Hétfő este még sörözgettünk is egy kicsit az egyetem teraszán Petivel és Bernáddal. Közben szó esett a román belpolitikáról, a cigányság helyzetéről és a kvantumszámítógépekről is. Aztán Petivel még repetáztam is, az éjjelnappaliban vásárolt pilsnert a Kocka kültéri padjainál ittuk meg. Az utolsó 86-ost persze pont lekéstem, de az első éjszakai csak háromnegyed óra múlva indult, ebben az időintervallumban a legnehezebb hazajutnom. Úgyhogy a Móriczon még a mekibe is beültem két sajtburgerre.

Ma pedig megnézem a leveleimet, és mit találok? Pajkos kis angol barátaim már megint incselkednek velem. A jó öreg androidnak már megint előjött az a rendkívül bosszantó típushibája, hogy szerinte én nem fizettem be a regisztrációs díjat. Ízibe írtam neki egy, ennek az ellenkezőjét bizonygató választ. Udvarias voltam, mint mindig, de azért igencsak próbáltam éreztetni azt is, hogy már jócskán az idegeimre mennek. Gépemberünk rendkívül jól karbantartott áramköreiről tanúskodik, hogy perceken belül küldte újabb sűrű elnézéskéréseit. Remélem, immáron utoljára!

Még annyival tartozom Neked, hogy elárulom, mi is volt ez a titokzatos pénteki eset. Már jó ideje szemeztem vele, de mindaddig úgy éreztem, nem lenne értelme. Aztán a pénteki vizsga után igencsak felszabadult voltam, és megtörtént. Nem akarom, hogy tartósan életem részévé váljon, de már nincs hatalmam a dolgok felett. Lehet, hogy teljesen elvesztem? Te is megismerheted az érzést, Kedves Naplóm, ha ide kattintasz!