Indítottad már cigánypecsenyével és egy korsó sörrel a napot a badacsonyi rablósoron, vizsgaidőszak közepén? Még neeem? Pedig az ám az élvezet! Most hiába jössz nekem azzal, hogy nem egészséges már ilyen korán zsíros és nehéz ételeket tömni magunkba, ha valaki délben kel, akkor kezdjen egy jó ebéddel! Azért így is volt még hely este a pizzának. De várjunk csak, nem is így kezdődött!

Péter barátom jómunkásember, gürizik is rendesen, hétfőtől péntekig. Szemének üvege a monitorra mered, és gyártja a virtuális valóságodat. De ha szombat este táncol Hétvégén azonban megérdemelten punnyadhat, nem úgy mint a szerencsétlen hallgató, vagyis jómagam, akinek még öt teljesítetlen vizsgája van ebben a szezonban. Sebaj, úgy döntöttem, megérdemlek két-háromnapnyi lazítást ebben a végtelen – vagyis sajnálatos módon nagyon is véges határidőhöz kötött – kálváriában, és lemegyek vele vitorlázni a Balatonra.

Jó kis családi hajó az ábrahámhegyi kikötőben, kényelmes, tágas, majdhogynem tiszta luxus, még hűtő is van benne, meg több külön kabin. Mivel idén először lett használatba véve, a szombat délutánt csutakolással és az ilyen-olyan kallanyúk, húzantyúk, forgantyúk és miegymások felszerelésével töltöttük, hogy aztán este nekivághassunk a Badacsonyig tartó hosszadalmas és megpróbáltató útnak. Igaz, az a nagyjából hét kilométer még úszni sem olyan észveszejtően sok, viszont szinte végig szembeszél fújt, vagy az sem, így csak éles eszünknek és cseles manővereinknek köszönhettük, hogy este fél tizenegyre révbe értünk.

Közben persze igencsak besötétedett, és lámpát kellett gyújtani. Ellenben az árbocfény kábelei kevéssé illeszkedtek jól egymáshoz. Egy negyedórás összerakós játék után egyszer csak lőn világosság. Az egyetlen szépséghibát csak a kikötéskor vettük észre, akkor már nem lőn, csak vala. Nos, a problémát mindezidáig nem sikerült kielégítően orvosolni.

Baacsonyban aztán nekiláttunk a szolid borozgatásnak. Fenn a hegyen már minden zárva volt, így egy szülinapi buliba kellett bepofátlankodni. Nem tudom, ki volt az ünnepelt, és mennyi lehetett, de a zenéből és a vendégseregből ítélve biztosan megette már a tenyere javát, akárcsak az egyszeri magányos kannibál. Később lenn a parton még bepróbálkoztunk a minőségi kimérttel, fájt is másnap a fejem mind a két decijétől.

Reggel a már említett cigánypecsenye és az elmaradhatatlan kávé után Szigligetnek vettük az irányt, bár a szél az előző naphoz képest mit sem változott. Én ragaszkodtam az úti célhoz, mert egyszerűen imádom azt a helyet. Sok szép emlék köt oda, bár csak négy éve jártam ott először, azóta feltorlódtak. Hogy kicsit oldalba kapjuk a szelet, majdnem átmentünk a déli partig, ekkorra értünk ugyanis egy vonalba Szigligettel. Én kormányoztam, és büszkén mondhatom, nagyon jól, ugyanis egyszer sem remegett meg a vitorla. A nehézségek ekkor következtek, ki kellett jutni a kikötőhöz.

Ez a művelet délután ötre sikerült, úgyhogy egy rövid strandolás és egy sajtostejfölös lángos elfogyasztása után indultunk is, hogy még világosban visszaérjünk Ábrahámhegyre. A sietségnek két oka volt. Először is, szerettük volna még világosban összepakolni a hajót, mert hajnali ötkor indult haza a vonat – mint mondottam, Péter barátom jómunkásember –, másodszor pedig nem akartuk, hogy a hiányzó árbocfény miatt lekapcsoljanak minket a vízibuzik. Hazafelé a szél, ha lehet, még minimálisabban fújt, ellenben tíz óra tájban, mikor már megérdemelt pizzánkat és sörünket fogyasztottuk a parton, kitört a vihar, ami másnap hajnalig nem akart múlni, nem kis álmatlanságot okozva ezzel. Reggel már menekültem kifelé, de még délután, a szobában állva is érezni véltem magam alatt a hullámzást.

Király egy hétvége volt, aktív dögléssel, számomra ilyen az igazi pihenés. Egyvalami – vagyis egyvalaki – hiányzott, de nagyon. Szerintem, úgyis olvassa ezt a bejegyzést, és kicsit sajnálja is, hogy nem tudott eljönni velem. Persze tudom, hogy igazoltan volt távol.