"Aludj szépen, tente-tente,
kedves kölöktigrisem te!
Ugrándoztál, szaladgáltál,
játszikáltál eleget,
csörgő csontot harapdáltál,
ráncigáltál beleket.
Csicsijja uuuuuu!"

Úgy tűnik, az EFOTT és egyéb fizikus fütyiségek által generált egyhetes hullamerevség után kezdek visszatérni az élőhalottak sorába. Ennek leglátványosabb jele, hogy egy hét múlva immár szívesen repülök Londonba. Tegnap délután még a halálba kívántam az egész konferenciát, pedig igazán megdolgoztam érte, hála a messze földön híres brit vendégszeretetnek. Aztán, hogy valami kedvet csiholjak magamba, vettem egy útikönyvet, és elkezdtem olvasgatni. Jelentem, most már van, és a legnagyobb problémám már éppen az, hogy melyik előadásokat lógjam el egy jó kis városjárás, kiállításnézés és pénzherdálás ürügyén úgy, hogy az nekem anyagilag a legkevésbé fájjon. Csakhogy ezek a furfangos szervezők igen cselesen állították össze a programot, kevés lesz az egybefüggő unalmas előadásblokk.

"Aludj, édes, tente-tente,
szép véres a naplemente.
Dimbes-dombos liget mögött
üvöltget a sakálka.
Talált egy fél hideg dögöt,
meg is zibi-zabálta.
Csicsijja uuuuuu!"

Ma délután mászkáltam egy kicsit a Körúton, és eszembe jutott, hogy még nem is voltam soha sem nagyobb városban, mint Budapest (a wikipedia.org adatai szerint Bécs, Milánó és Prága is kisebb nála, Oslóról nem is beszélve), így London még érdekesebb lesz. De nem is ez a lényeg, hanem hogy vettem magamnak egy normális városi hátizsákot, így öcsémét nem kell ellopkodnom, és az erdei gazokkal borított túrahátizsákot sem kell többet laptop hurcolásra befognom. Szép, fekete, tizenkilenc literes, csak azok a hülye mell- és derékcsatok idegesítenek rajta, első dolgom lesz leszedni őket. Voltam bankban is, hogy elintézzek egy átutalást. Értelmiségi létemre igencsak meggyűlt a bajom a kitöltésével, nem igazán értem, miért nem lehet mellékelni egy útmutatót, amelyben leírják a különféle - számomra - idegen szavak és rövidítések jelentését. Még inkább, hogy melyik mezőt kötelező nekem kitölteni. Remélem, azért elmegy.

"Álmodj ölést, tente-tente,
az istenke így teremte.
Májacskába, lépecskébe
vájd a mancsod, pancsikálj.
Vese-vese, szép vesécske,
fuss el véle, s hajcsikálj.
Csicsijja uuuuuu!"

Dolgaim végeztével beugrottam az egyetemre is. Mivel a vízforraló sikeresen Debrecenben maradt az ottani kis performanszunk után, nem tudok se teát, se kávét kotyvasztani magamnak az irodában, így hát megint a szintetikumra fanyalodtam. Az első emeleten magányosan brümmögő paranoid android úgy látszik, megijedt a vasárnapi leleplező bejegyzésemtől, így egyelőre ismét hajlandó rendesen kiszolgálni minket, zselatinlényeket. Mindörökké cserikók! Persze, túlzásokba ne essünk, ha hamarosan nem kerül elő a nedvmelengető szerkezet, elmegyek, és az Egyesület kontójára újat vételezek. A türelmi idő lejárta legyen szeptember eleje! Addig már úgysem szándékozom sokat leledzeni eme lelketlen, szellemtelen helyen.

Az idézetek Romhányi József Tigrismama altatódala című versét alkotják.