Rendkívül ritkán nézek tévét, tegnap is csak annyi időre ültem le elé, amíg megettem a reggelimet. Történt ez délután egy óra körül, hát igen, aki tizenegyig alszik, annak ilyenkor jár a nap első étkezése. Szerencsétlenségemre ezen az alig negyedórányi időintervallumon belül is találkoztam egy hosszabb reklámblokkal. Rengeteg kiírnivaló élménnyel gazdagít minden egyes ilyen, mégis, egyetlen egy volt, ami totálisan kiverte a biztosítékot. A fedőneve személyi kölcsön!

Mi is egy reklám célja? Nyilvánvalóan, hogy eladja a terméket, szolgáltatást, amit reklámoz. Hogy igényt teremtsen rá, vagy ha ez már megvan, akkor az adott árucikket mutassa be jobb színben, a konkurencia ellenében. Ez eddig teljesen normális. Az már kevésbé, hogy ennek elérésére a reklám legtöbbször hazudik, megtéveszt. Ezt egyébként TWÁ kolléga szépen, népnevelő módon fogalmazta meg a Modern Képmesék idevágó epizódjában – amit szintén a neten szoktam megnézni, nem a tévében. Ha a reklám hazudik, ahhoz még hozzá tudunk szokni, tudatos vásárlóként nem kell minden maszlagot elhinnünk, de amit a személyi kölcsönnel művelnek, az legalábbis bicskanyitogató.

A legocsmányabbak, legigénytelenebbek az UniCredit Bank Provident spotjai, most is egy ilyen késztetett írásra. A legtipikusabb magyar prolicsalád jelenik meg benne, az a fajta, amelyik próbál úgy élni, mintha minden meglenne, pedig mégsincs. Viszont ugyanakkor egy boldog családot látunk, fiatal apukával, aki lehetőségeihez mérten minden bizonnyal minden tőle telhetőt megtesz, hogy szerettei semmiben se szenvedjenek hiányt. Mindenki ilyet szeretne, nemigaz? Rengeteg család élhet így Magyarországon, nem vitatom. A reklámban mindig felmerül valami hirtelen probléma, ami miatt sürgősen pénzre van szükség. Például, elomlik a mikró. Jelzem, a mi lakásunkban amióta létezem, nem volt még mikró. Vagy bedöglik a tévé. Mennyire örülnék, ha a mi lakásunkban sem lenne tévé, részben az ilyen puttó reklámok miatt! A tegnapiban meg egy nem várt összegű sárga csekk érkezett. A személyi kölcsön azért jó, mert nagyobb összeget lehet úgy felvenni, hogy senki sem kérdezi meg, mire költöd, vagyis lényegében nincs, vagy csak áttételesen van fedezete. Ráadásul telefonon! Az angyalarcú néni a hívás pillanatában házhoz jön, és mosolyogva adja át a legyezőszerűen széttárt húszezres köteget a megkönnyebbülten mosolygó családapának. Itt a vége, fuss el véle! Vagy mégsem?

A néni minimum a pokol angyala, a sátán földi helytartója. A bejátszás azt a képet kelti a benne megjelenített proliapukához hasonló nézőkben, hogy igen, ilyen egyszerű pénzhez jutni. Felhívja a megadott számot, átveszi a lóvét, és szerintem általában még hónapokig nem tudatosul benne, hogy azt majd törleszteni is kell. Vagyis tudja ám ő, csak a következményeivel nincs tisztában. Ha addig nem tudott havonta annyi pénzt félretenni, amivel törlesztheti a részleteket, ezután hogyan fog? És az a szörnyű, hogy minden bizonnyal rengeteg ember él az országban, akiket ilyen könnyen hülyére lehet venni. Ha nem így lenne, nem menne ez a reklám legalább egy éve.

Meglátogattam az nevezett UniCredit Bank honlapját, az agyam majdnem eldobtam. Tessék csak megnézni itt! Az ember felvesz háromszázezer forintot, és hat év alatt, hétezer forintos kvantumokban összességében több mint félmilliót kell visszafizetnie. Ez nagyjából 70%-os kamatot jelent! Ennyiért a lakótelep uzsorása is ad, ráadásul ott még papírmunka és adóslista sincs.

Sajnos, kissé feledékeny vagyok, így összekevertem az UniCredit Bankot a Provident nevű gyorskölcsön folyósító intézménnyel. De mint látszik, nem jártam túl messze a valóságtól, hiszen az UniCredit Bank honlapján találtam az uzsorakamatra. Miután rájöttem tévedésemre, megnéztem a Provident honlapját is, itt a pontos tarifákat csak telefonon lehet megtudni, de primitív példát azért írtak, úgy látszik, tisztában vannak vele, ki a célközönségük. Ha például valaki felvesz nyolcvanezer forintot, azt 3432 forintos heti kvantumokban törlesztheti, összesen negyven alkalommal. Ez is több, mint 70%-nyi ráfizetés.

Hogy ne érjen elfogultság vádja, más pénzintézetek tájékán folytatom a nyálveregetést. A következő kedvenc az Erste Bank. Itt is egy családot ismerhetünk meg a reklámfolyamból, ők már nem annyira prolinak, mint inkább alsó középosztálybelinek tűnnek. Van egy spot, amiben apuci éppen azon tanakodik, hova menjenek nyaralni személyi kölcsönből. Bravó, erre való ez a hitelforma! Dőzsöljunk, rúgjunk ki a hámból, arra, hogy majd beledöglünk a visszafizetésébe, nem gondolunk, mert minek! A legjobb azonban karácsony előtt ment a tévében. A szlogen: „Legyen emlékezetes a karácsony, Erste személyi kölcsönnel!” Nos, minden bizonnyal az lesz, évek múlva is eszébe fog jutni az a kurva karácsony, legalább havonta egyszer, amikor elmegy a postára, hogy befizesse a törlesztőrészletet.

Maradva a családi vonalon, ott a Raiffeisen Bank hirdetéssorozata, amely az előző kettőnél mindenképpen ötletesebb és igényesebb is. Még a karakterek is tűrhetőek, a medvealkatú szakállas apuka, az idegbeteg anyuka, a kis hülyegyerek, valamint a fülét verdeső alkalmazott. A sztori terén is a legjobb a műfajban, mintha még összefüggés is lenne az egyes reklámok között. Ennek köszönhetően nyilvánvalóvá válik, ez a család hitelekből él, természetesen a szó negatív értelmében. Hogy mit üzen ez az erre fogékony embereknek, és miért jó a bankoknak, hogy egyesek minden kiadásukat hitelekből fedezik, és igen nagy kockázata van annak, hogy soha sem tudják majd visszafizetni, nem tudom. Talán már kiderült, nem vagyok közgazdász. Viszont szívesen látnám a reklámsorozat befejező részeként, ahogy apuci és anyuci ülnek egy szűk cellában, az adósok börtönében, és éppen egymást ölik, hogy minek kellett annyi hitelt felvenniük. A kiscsávó pedig a rácsos ablakon, pecabottal lógatna be nekik néhány deka párizsivéget.

Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a hitel, mint lehetőség ellen vagyok. Az üzleti és magánéletben egyaránt fontos és hasznos. Ugyanakkor, jobban meg kéne gondolnunk, mire és hogyan vegyük fel, a személyi kölcsön által megcélzott csoport azonban általában véve nem az előrelátásról és a racionális gondolkodásról híres. A lakáshitel előnyeit nem kell fejtegetnem, nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, főként a fiatalok, hogy zsebből kifizessék. Ellenben az áruhitel már nagyobb kérdés. Vannak kamatmentes akciók – tudom, itt már eleve a termék árában benne van a kamat, de ettől most tekintsünk el –, ez elvileg megéri, viszont sokkal könnyebben rá lehet így sózni az emberre olyan cikkeket, amire nem is biztos, hogy szüksége van. Persze, ez utóbbi szubjektív. Nekem például szükségem volt egy laptopra, de azt nehezen értem, minek vesz valaki lapostévét, de ám legyen. De az, hogy még meg sem keresett pénzből nyaralni menjünk, vagy új susogós nacit vásároljunk, számomra a társadalmi suttyóság netovábbja. Minimum olyan, mintha azért vesz fel valaki diákhitelt, hogy több pénze legyen sörre.

A társadalom alsó rétegének nagy része állítólag már most is hitelből él, és ez az arány egyre csak növekszik. De máris itt a megoldás, az adósságrendező hitel. Bravó! Hogy a végére legyen valami összefoglalt tanulság is, belinkelek egy videót. Keresgéltem, hátha találok mozgóképes bűnjelet a tárgyalt tévéreklámokhoz, de nem jártam sikerrel. Helyettük ezt találtam. Egész jól összefoglalja, mit kell tudni a személyi kölcsönről, kár, hogy az említett célcsoportig ez kis eséllyel juthat el.