Immár bizonyos, közeleg az ítélet napja. A Skynet már az italautomatákat is uralma alá hajtotta, és ha az apró jelek figyelmeztetése nem elég ok a harcra való gyors felkészülésre, az emberiség sorsa elkerülhetetlenül a pusztulás lesz.

Éppen a Gólyamafigyelő ELTE-s különszámát fénymásolgatom a Mafihe irodában - holnap reggel ugyanis borítékolás -, a kemény munka közben pedig hirtelen rám tört a szomjúság érzése. Pénztárcámból előkotortam az utolsó kétszázast, és leslattyogtam az elsőre, mert ott mindig van cserikók. A szánalmas droid szokásától eltérően egyből elfogadta a papírpénzt. Ebből már sejthettem volna, hogy a sunyi kis dög készül valamire, de siettem, mert odafönn be kellett rakni az új papírt.

Megnyomtam a D5-öt - ez a cserikók kódja -, és már hallottam is a zümmögést, ahogy a sín lecsúszik, a döccenést, ahogy a cserikók ráesik, az újabb zümmögést, ahogy a sín visszamegy a kiadónyílás magasságába, a susogást, ahogy a szalag a zsiliphez viszi a terméket, és a dübörgést, ahogyan a teli műanyag flakon a külső tartóba zuhan. Benyúltam, kivettem, elhűltem: egy narancsos fantát tartottam a kezemben.

Észrevettem, hogy a cserikókom az üvegfal túloldalán, a szalagon pihen. Ez a nyavalyás diódabetyár gondolt egyet, és elhatározta, mindenkinek azt fogja adni, amit az előző kliens kért. Öntudatra ébredtek, köztünk vannak, és csak idő kérdése, hogy ellenünk forduljanak. Aztán, astala vista baby…