Egy kis közélet

giskard szobája

Ez itt a szobám, foglalj helyet! Egyszerű, de barátságos. Nyugodtan nézz körül, olvasgass, elmélkedj, és ha szeretnél, hagyj üzenetet!

rágcsálnivaló

2007.06.01. 16:50 giskard

Póker

A mai jegytermés: 4 db ötös és 1 db négyes. Ilyen még nem volt. Ól in! Ól in!

Na jó, nem mindet ma szereztem. Vizsgáztam kozmológiából ötösre a Frei Zsoltnál, büszke is vagyok magamra. Meg beírja az ETR-be azt az ötösömet is, amit még két hete szereztem "Az asztrofizika megfigyelési módszerei"-ből, és amit a külsős tanár nem tudott elektronikusan dokumentálni. Jártam nála szemináriumra, az az ötös is most lett bevezetve, illetve először rossz helyre, a szintén általa tartott specihez, amiből majd csak két hét múlva megyek. Azt mondta, nem akar rosszhiszeműnek tűnni, ezért majd csak akkor javítja át. Kösz szépen! Ezután lementem a Horváth Ákoshoz, hogy írja be a megajánlott négyesemet a "Neutronok a természetben" speciből, amiből be nem járva, két órát "tanulva" írtam meg a vizsgazéhát. Tíz percig tartott, mire hajlandó volt bevésni a jegyet, már erélyesen kellett rászólnom, hogy nem akarok javítani. Vicces fiú. Így megy ez mifelénk! Persze nem azért nem jártam be, mert nem érdekelt a dolog, mielőtt bárki félreértené, viszont abban az időpontban mindig volt két egyéb hivatalos elfoglaltságom is.

Most ülök a szobában, szól a zene, és töltődik a film. Sör is van!


A mai vizsga tematikája - dióhéjban

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://bali.blog.hu/api/trackback/id/tr390825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása